2014. július 28., hétfő

Mézes krémes

Mézes krémes - Somogyvár

20 dkg mézet kimérünk, hozzáadunk 10 dkg zsírt, és az egészet összeolvasztjuk. A tűzről levéve elkeverünk benne 20 dkg porcukrot. Adunk hozzá 1 evőkanál fahéjat, 2 evőkanál kakaóport. Beleütünk 2 egész tojást, és jól összekeverjük. Hozzáöntünk 50 dkg lisztet, amelyben elkevertünk 3 gramm szódabikarbónát. A masszát összegyúrjuk, lisztezett gyúródeszkára borítjuk, itt is kidolgozzuk, majd négy kis cipót formázunk belőle. Hagyjuk kicsit pihenni, hogy a tészta teljesen kihűljön.

Ekkor 4 téglalapot sodrunk belőlük. Lisztezett tepsi hátoldalán egyenként kisütjük.

Közben elkészítjük a krémet. 3 dl tejben elkeverünk 3 evőkanál búzadarát, felfőzzük, és kihűtjük. 20 dkg porcukrot 20 dkg vajjal habosra keverünk és a kihűlt krémhez hozzáadjuk.

Amikor a lapok kihűltek, megtöltjük őket. Az alsó lapot megkenjük a búzadarás krém felével, ráhelyezzük a második lapot. Ezt baracklekvárral megkenjük, és befedjük a következő lappal. Erre kerül a krém másik fele, végül az utolsó lap. A sütemény tetejét csokoládémázzal leöntjük. Ehhez 1 tortabevonó csokoládét 2-3 evőkanál étolajban felolvasztunk.

A mézes krémest egy éjszakán át pihentetjük, addigra jól átgyengül, és könnyen szeletelhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése